HOME  ||  FACEBOOK  ||  IDŐJÁRÁS  ||  ÚTINFORMÁCIÓ
PinkPencil
HU
HOME FACEBOOK IDŐJÁRÁS ÚTINFORMÁCIÓ
Szexre vágyott az alvajáró férfi: Szörnyű, mit tett a lánnyal!
Ezt olvassák mások:
Nem sokon múlt - a nő először azt hitte, a saját barátja mászott rá. Aztán a férfi közölte, hogy álmában egy másik nővel volt éppen.

A 21 éves, ittas Dale Kelly szexuálisan molesztálta a nőt, aki elsőre nem is ismerte fel, hogy nem a saját párja fekszik be mellé az ágyba. Csak akkor kezdett neki derengeni, hogy valami nincs rendben, amikor a férfi megszólalt.

A nő ekkor kezdte el kiabálva ébresztgetni a saját barátját, mert

nem értette, mit keres a harmadik fél az ágyukban.

Az üggyel kapcsolatos, a napokban tartott angliai bírósági meghallgatáson a nő sírva ismételgette, hogy a férfi meg akarta erőszakolni.

Kelly állítása szerint szintén ekkor eszmélt fel, ugyanis kiugrott az ágyból és - itt jön egy újabb fordulat - azt mondta a párnak, ő is azt hitte, hogy
pinkpencil
egy másik nővel van éppen.

Az állítólagos molesztáló egy átmulatott éjszaka után tért be a pár hálószobájába a vendégszobából, hangzott el a bíróságon.

A nő amint tudta, azonnal hívta a rendőrséget, a férfit pedig letartóztatták. A kihallgatásán azt mondta a rendőrségnek, hogy épp azt álmodta, egy nővel hempergőzik - ekkor tért magához.

Még az incidens után pár perccel írt egy sms-t a barátjának, ami így szólt: "Még mindig szeretnék felébredni, és azt akarom, hogy mindez álomországban legyen."

A bíróságon az is elhangzott, hogy Kelly gyermekkora óta egy speciális alvászavarban, úgynevezett paraszomniában szenved, ennek során gyakran előfordulhat alvás közbeni szexuális tevékenység.

Forrás: SZMO
Ezt olvassák mások:
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
PinkPencil
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - impresszum