HOME  ||  FACEBOOK  ||  IDŐJÁRÁS  ||  ÚTINFORMÁCIÓ
PinkPencil
HU
HOME FACEBOOK IDŐJÁRÁS ÚTINFORMÁCIÓ
Videóra vette a fiatal lány, amint apja az anyját veri, ezzel börtönbe juttatta! + Videó!
Ezt olvassák mások:
A lány azóta sem bánta meg, hogy így tett, ettől függetlenül kéthetente bejár a börtönbe.

Maysa Rosato-Clifton családjában ez mindennapos esemény volt. Aztán egy napon betelt a pohár, amikor Andrew, az 53 éves teherautó-sofőr betörte a bejárati ajtót, és rátámadt feleségére, az 51 esztendős Tanyára. Maysának pedig sikerült telefonjával lefilmeznie, amint apja tör-zúz, anyja pedig közben zokogva hívja a rendőrséget – írta a Daily Mail.

Az apát szándékos súlyos testi sértés címén ítélte nyolc évi börtönre májusban a lutoni bíróság, és bizonyítékul használták fel a kislány felvételét is.

Maysát ugyan rossz érzések töltötték el, hogy felvette ezt a jelenetet és ezzel apját börtönbe juttatta, de nem bánta meg, mert tudta, hogy meg kellett mutatnia, hogyan viselkedik és fontos volt számára, hogy megvédje az anyját.

„Emlékszem, kértem apámat, hogy hagyja abba, de ő csak folytatta. Sokkos állapotba kerültem, és úgy gondoltam, szükségem van egy bizonyítékra. Minden megváltozott azon az estén” – mondta a lány, aki kéthetente meglátogatja Andrew-t a börtönben.

Anyja, Tania kijelentette, hogy nagyon büszke a lányára. Szerinte Maysa megérezte, hogy baj lesz, mert figyelmeztette őt, hogy ne nyissa ki az ajtót, amikor férje hazatért. Elmondta, hogy egy pillanatra elsötétült felette a világ, és amikor magához tért, vértől borítva feküdt a földön, férje magasodott föléje, és akkor azt hitte, hogy vége az életének.

Az asszony a szemközti kertbe menekült, ahová fér
pinkpencil
je késsel követte, többször földhöz verte felesége fejét, végül a szomszédnak sikerült megragadnia az őrjöngő férfit, és egy szolgálaton kívüli rendőr, aki szemtanúja volt az esetnek, végül őrizetbe vette. Tania kórházba került, fejét hét öltéssel varrták össze.



Andrew és Tania tizenéves korukban találkoztak, a lány egy videókölcsönzőben dolgozott, a fiú pedig vevőként járt oda. Két hét múlva összeköltöztek, de alig két hónap múlva Andrew verni kezdte a lányt. Egyre durvábban bánt vele, volt, hogy lelökte a lépcsőn, máskor fojtogatta. Tania 2013-ig tűrt, akkor kidobta őt, azóta a rendőrök 17-szer állították elő férjét erőszakos cselekmények miatt.

Az asszonyt nem nyugtatta meg, hogy férjét végül elítélték. Úgy érzi, hogy nyolc év nem elég hosszú idő, és hogy soha nem fogja magát biztonságban érezni.

Forrás: SZMO
Ezt olvassák mások:
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
PinkPencil
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - impresszum