HOME  ||  FACEBOOK  ||  IDŐJÁRÁS  ||  ÚTINFORMÁCIÓ
PinkPencil
HU
HOME FACEBOOK IDŐJÁRÁS ÚTINFORMÁCIÓ
Kasztrálta, majd megölte a tömeg a tinilányt megerőszakoló férfit!
Ezt olvassák mások:
Emberölés miatt indított nyomozást a dél-afrikai Gauteng tartomány rendőrségre, miután helyi lakosok meggyilkoltak egy kislányokat erőszakoló férfit, akit rajtakaptak a tett közben – jelentette a helyi sajtó. Az eset helyi idő szerint szombat este történt, a Johannesburg közelében található Ivory Park városában.

Lungelo Dlamini rendőrségi szóvivő elmondása szerint a megölt férfi két társával együtt erőszakolt meg két lányt, egy 14 évest és egy 18 évest. A lányok sétáltak, amikor a késsel és pisztollyal hadonászó férfiak rájuk támadtak, majd „többször megerőszakolták” őket.

Az esetet látta egy helyi lakos, és azonnal értesítette a környéken élő embereket, akik gyorsan odarohantak. Két erőszakolóknak sikerült elmenekülnie a dühös töm
pinkpencil
eg elől, de harmadik társukat elfogták, és a helyszínen meggyilkolták – közölte a szóvivő.

Egy szemtanú a Sowetan Live című helyi lapnak elmondta, az elkapott férfit eleinte csak megverte a dühös tömeg.

- Majd egy arra járó férfi elvette tőle a kését, és azzal levágta a péniszét. Senki sem állította meg. Aztán otthagyta a férfi mellett a péniszt, és továbbsétált.

A rendőrség emberölés miatt indított eljárást a gyilkosság miatt, de egyelőre senkit sem tartóztattak le. Dlamini szóvivő elmondása szerint közben keresik a két elmenekült erőszakolót is. A hatóságok egyben azt kérték az emberektől, hogy ne vegyék a saját kezükbe az igazságszolgáltatást.

Forrás: Újszó
Ezt olvassák mások:
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
PinkPencil
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - impresszum