HOME  ||  FACEBOOK  ||  IDŐJÁRÁS  ||  ÚTINFORMÁCIÓ
PinkPencil
HU
HOME FACEBOOK IDŐJÁRÁS ÚTINFORMÁCIÓ
Saját lányát erőszakolta meg a debreceni férfi!
Ezt olvassák mások:
Ittas lányával erőszakoskodott a férfi, tettére nem tudott magyarázatot adni.

Borzalmas esetet tárgyal a Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa hétfőn 9 órától a következő ügyet tárgyalja. Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2019 februárjában K. L. vádlottat szexuális erőszak bűntette miatt – mint visszaesőt – 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet ellen a vádlott kizárólag a szülői felügyeleti jogának megszüntetése miatt, védője a vádlott bizonyítottság hiányában való felmentéséért, illetve enyhítésért fellebbezett.

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2018 áprilisában a vádlott és a lánya - aki a sértett -, együtt ünnepelték egy ismerősüknél a lány névnapját. Szeszes italt fogyasztottak, amitől a sértett ittas áll
pinkpencil
apotba került, többször hányt is az alkohol hatására. Miután haza mentek, a sértett lefeküdt aludni, azonban még mindig szédült.

Ezt jelezte is az apjának, aki a sértett ágya szélére ült, simogatni kezdte a hátát, majd megerőszakolta a lányt, aki ellenkezett, de, a vádlott fizikai erőfölénye miatt nem tudott szabadulni. Végül sikerült lelöknie magáról a vádlottat és távozott a lakásból.

A kiskorú sértett éjjel, gyalog indult el Derecske felé, közben pedig nővérét hívta sírva, és elmondta a vele történteket. A testvére értesítette a sértett édesanyját, aki hívta a rendőrséget.

A 47-es főúton vették fel a rendőrök sértettet. A vádlott beismerő vallomást tett, semmilyen magyarázatot nem tudott adni tettére. Az ülés nyilvános.

A kép illusztráció!

Forrás: Dehir
Ezt olvassák mások:
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
pinkpencil
PinkPencil
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - impresszum